Bár az ingatlan.com friss, júniusi adatai az ingatlanpiac lassulásáról számoltak be, az OTP csoportjához tartozó zenga.hu közlése szerint az élénkült májussal összevetve.
Harmadával drágább ma egy budapesti panellakás, mint 2024-ben ugyanekkor – derül ki a zenga.hu hirdetési portál adataiból. A magas ingatlanárak és a lassuló kereslet miatt nagyobb mértékben csökkentettek azok az eladók, akik változtattak a hirdetési áraikon.
Az idei év második negyedévében tovább gyorsult az eladó lakóingatlanok drágulása az első negyedévhez képest.
Országosan 12,8 százalékkal többet kérnek ma az ingatlanokért, mint 2024-ben ugyanekkor, míg ez az arány az első negyedévben csak 7,2 százalék volt.
“Budapesten az országos átlagnál nagyobb mértékben drágultak az ingatlanok. A zenga.hu hirdetési állományát tekintve a fővárosban 22,2 százalékkal emelkedtek a második negyedévben az árak egy év alatt. Sőt, ha csak az idei évet nézzük, akkor is gyorsult a drágulási ütem, az első negyedévben még csak 15,4 százalék volt a fővárosi, éves áremelkedés”
– mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője. A fővárosban június végén 1,38 millió forint volt a lakóingatlanok átlagos hirdetési négyzetméterára, mindez országosan 870 ezer forint volt. A használt lakóingatlanok tekintetében 2025 második negyedévében a legnagyobb mértékben egy év alatt a panellakások drágultak mind országosan (32,6%), mind Budapesten (33,5%).
Arra az ingatlankereső portál is felhívta a figyelmet, hogy a januári csúcshoz viszonyítva az áprilisban a komolyan érdeklődők száma 30-40 %-kal csökkent, májusban kissé emelkedésnek indult, de a júniusi vásárlói szándék is visszafogott volt.
Az alacsonyabb kereslet ugyanakkor egyelőre nem látszik a lakásárak növekedési ütemében, jóllehet Budapesten már a mostani csúcsához közelíthet az áremelkedési dinamika – ennek mond némileg ellen az ingatlan.com tegnap közzétett jelentése, amelyről a fintrend.hu-n is beszámoltunk.
“A fővárosban minden jel arra utal, hogy az év második felében nagyot fog lassulni az áremelkedés üteme. Áprilisban 21,4, májusban 21,9, júniusban 22,9 százalékos volt az előző év azonos hónapjaihoz képest a drágulás, ami enyhe gyorsulást jelent ugyan, de korántsem akkorát, mint az év első hónapjaiban”
– tette hozzá Futó Péter. Igaz, az ingatlan.com is inkább előrevetítette a várható mérséklődést, nem pedig már bekövetkezőként érzékelte. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője is hangsúlyozta azt, hogy a jelen tapasztalható tendencia nem az árak csökkenését, inkább a növekedés mértékének apadását eredményezheti.
A zenga.hu arra felhívta a figyelmet, hogy a lakásáremelkedés tetőzése még nem tapasztalható vidéken, ott még bőven elbír további drágulást a piac.
“Bár a hirdetési időszak során árat csökkentők aránya mindkét negyedévben hasonlóan alakult, az árat emelőké drasztikusan visszaesett, ami arra utal, hogy az év hátralevő részében egyre kevesebben bíznak a piac töretlen szárnyalásában”
– emelte ki Futó Péter. Az albérletekkel kapcsolatban pedig azt közölte a portál, hogy azok emelkedése jelentősen elmaradt az eladási árak emelkedéséhez képest.